Budapestig két óra az odaút. Két óra tele izgulással, félelemmel és riadalommal.Hát igen,valahogy így kezdődött életem legjobb élménye. A kocsiút során bőven volt időm végig gondolni a dolgokat. Még mindig nehezen hiszem el hogy 18 évesen elfogadtak a 5 Seconds of Summer menedzserévé! Sokat gondolkodtam hogy miért csinálom ezt, megéri ez nekem de végül felidéztem a videókat amiket a bandáról láttam és elmosolyodtam.

- Ilyen csak egyszer adódik meg az életben és legyen akármi végig csinálom! -döntöttem el magamban és nagyot sóhajtva kinéztem az ablakom. - De azért nehéz lesz itt hagyni a szüleimet!

-Valami baj van ? -kérdezte hátrafordulva anya.

- Nem nincs. Csak gondolkodom - mosolyodtam el szomorkásan. - Hiányozni fogtok!

- Te is nekünk! De ugye tudod mindig te leszel nekünk a legjobb kislányunk!-mosolyodott el.

-Igen, tudom.

-De sokat ne gondolkodj! Megérkeztünk.-szólalt meg hirtelen apa.

Kiszállva a kocsiból ott találtam magam a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

-Hűha hát ez nagy. Jó nagy. Sőt hatalmas! - ámultam el.

Hát igen! De nézd meg belülről! - taszigált be apa a bőröndökkel  együtt. - Még nem láttál semmit! - vigyorgott.

-Na persze! Neki könnyű. Ő már egy csomószor utazott repülővel, és a Ferihegyen is megfordult már sokszor.-gondoltam magamban.

Amint beléptünk csodálkozva néztem a standokat, a hatalmas mozgó lépcsőket.Olyan volt mint egy világszínvonalú reptér.Korábban csak kisebb reptereken voltam, de elcsodálkoztam hogy ilyen lehetséges...:) Talán egy kis időre az összes gondomról megfeledkeztem miközben nézegettem.De oda kellett menni érdeklődni, hogy mikor jön meg a gép, és milyen adataim nincsenek még kitöltve, ami ahhoz szükséges hogy Sydney-be repülhessek.

-Fél óra múlva itt lesz! - mosolyodott el a recepciós lány - Első repülés? -kérdezte.

-Igen! -feleltem összeszorult szívvel arra gondolva ,hogy már csak fél órám van arra hogy a szüleimmel lehessek.

De sajnos ( vagy nem sajnos) a félóra hamar eltelt a sok sétával és beszélgetéssel. Megjött a gép, és lassan de biztosan ideje lenne már felszállni. Felemeltem a bőröndöket, az utazó táskám és a nagyobb sporttáskát pedig  apa hozta és átmenetem az átvilágításon. Gond nélkül átjutottam, szerencsére nem sípolt be semmim és anyáékat is átengedték.

-Hát akkor mennem kell! - mosolyodtam el a könnyeimmel küszködve - Vár Sydney!

Anyának is fátyolos volt a szeme és apánál is láttam ,hogy kigördült a szemén egy könnycsepp de mosolyogtak, és én tudtam hogy így lesz a legjobb.

-Viszlát egyetlen szemünk fénye!-ölelt meg szorosan anya.

-Jaj anya lejáratod a sztárt! - nevettem fel sírva.

-Gyere keblemre!-nevetett apa. Igaz hogy csak egy picit de ő is sírt!

-Hiányozni fogtok! - mondtam egy kicsit hüppögve. Na szép 18 évesen itt ölelgetem a szüleimet sírva hogy hiányozni fognak mikor a világ legjobb állása lehet az enyém? Én ilyen vagyok. Na és?

-Na menjél Sydney tényleg csak rád vár!-mondták mosolyogva.

-Mindenképpen felhívlak benneteket amint leszállt a gépem!-kiáltottam, mivel már a folyosó végén voltam és épp mentem az udvarra.De megígérték hogy az erkélyen integetni fognak.:)

A folyosón az ember áradattal sodródva kijutottam az udvarra (most már csak a kézipoggyásszal a bőröndöket feladtunk) és a tűző napsütésben észrevettem két embert, akik eszeveszettül integettek. A szüleimet. Most már csak egy picit könnyezve, mosolyogva visszaintegettem nekik (pontosabban ugrálva) és azt hiszem észrevettek , mivel apa előre mutatott, majd meglökte anyát és erre mégjobban integettek. Elnevettem magam és már annyira vidám voltam, hogy már alig látszott a sírásom nyoma. Úgyis ha kellek a bandának (amit nagyon remélek) 2 hetente mindig látni fogjuk egymást.Ezzel a gondolattal szálltam föl a gépre és köszöntem a stewardessnek. Megkerestem a székem és nyugtáztam , hogy nem ül mellettem senki. De az se zavart volna ha lett volna mellettem valaki mert elhatároztam hogy a 39 óra 27 percet (persze átszállással) alvással, zenehallgatással, olvasással esetleg telefonozással töltök.

-Szegény anyuék! Sokat kell várniuk(és nekem is) hogy elmondhassam végre Sydneybe vagyok.De legalább átszálláskor felhívom őket.-gondoltam magamban.

39 óra nagyon sok idő.És még én a 2 óra autózást tartottam soknak! Az első átszállásig volt 9 óra úgyhogy neki kezdtem a telefonozásnak.Egy óra után meguntam és elkezdtem olvasni. Elővettem Melissa Landers Elidegenítve könyvét. Három óra után azt is abbahagytam (mellesleg eljutottam a feléig) de szereztem földimogyorót ,mivel jött a stewardess. Az átszállásig való négy órát fotózással, (szerencsére a gép szárny mellett ültem és nagyon szépek lettek a képek amiket az ablakból csináltam) telefonos játékkal, és zenehallgatással töltöttem. Jött a légikisasszony és szólt ,hogy nemsokára leszállunk , kössük be magunkat. Én is bekötöttem magam és egy kicsit féltem nehogy valami baj történjen a géppel és ne tudjunk leszállni, vagy ne adj Isten lezuhanunk. De nem történt semmi ,épségben leszálltunk. Az első dolgom az volt,  hogy felhívjam apuékat.

-Szia anya ott van apa is?-kérdeztem.

-Szia Dóri! Igen itt van.-felelte és habár nem voltam benne biztos, de hallottam a hangján hogy mosolygott.-Kihangosítalak!-felelte.

-Szia Dóri! -köszönt apa is.

Sziasztok! Fúú nagyon hosszú 9 óra.De képzeljétek varázslatosan gyönyörű képeket készítettem, mert pont olyan ülőhelyet kaptam ami a repülő szárnya mellet volt.Tényleg, nálatok hány óra van?-kérdeztem.

-Délután 2. Már van időeltolódás ugye? -kérdezte anya.

-Igen, már van! Nálam azt hiszem reggel kilenc - pillantottam egy kicsit eltartva a fülemtől a telefont a kijelzőre -Igen reggel kilenc.

-Hiányzol ám a kutyusnak!-szólalt meg apa.

-Tudom nekem is hiányzik-gondoltam egy picit elszomoródva a terrieremre. - De már csak 29 óra és előttem Sydney!! Ugyebár elment már fél óra az átszállásból és vissza van még másfél feleltem egy kicsit elhúzva a szám.  - Fogalmam sincs mit csinálok addig!

-Nézz körül a városba!-tanácsolta anya-De figyelj az időre nehogy lekésd a gépet!

-Nem fogom! Mielőtt felszáll a gépem dobok egy SMS-t. Szeretlek titeket! Sziasztok!-búcsúztam el.

Szia! Vigyázz magadra és sokszor hívj! Szeretünk!-búcsúztak el.

Rányomtam a hívás befejezése gombra.Hát akkor fedezzük fel a várost!

                                                 --------♥-------           

Egy óra bolyongás után úgy döntöttem hogy visszamegyek a reptérre mert a végén még tényleg lekésem. Gyorsan fogtam egy taxit és beszálltam.

- A reptérre legyen szíves! -kértem mosolyogva.

-Sürgősen vagy ráérünk? -kérdezett vissza gorombán.

- Ráérünk, de azért ne lassan.-jelentettem ki felhúzva a szemöldököm.

- Na idefigyelj kislány ne szórakozz velem!- mordult egyet dühösen.

-Na jól van inkább kiszállok!- sóhajtottam fel és kiszálltam a kocsiból, bevágva az ajtót nem volt kedvem egy idegen városba vitatkozni egy taxissal.

Szerintem még morgott a  hátam mögött olyasmit hogy talán ezt mégse kellet volna mert elúszott a pénz de nem érdekelt. Sőt a séta egészségesebb mint az autózás úgyhogy gyalog indultam a reptérre. Útközben rájöttem hogyha odaérek Sydney-be akkor valahonnét kerítenem kéne egy zuhanyzót és egy öltözőt. Talán a strand jó lesz már ha van ott strand. Majd később kigooglizom. Nagyjából negyedóra alatt ott voltam (szerencsére akkor jutott eszembe visszaindulni amikor a legközelebb voltam a reptérhez így nem kellett olyan sokat sétálnom vissza) és még volt 15 perc a gépem érkezéséig. Már egészen jól megszoktam a repülést és nagyon élveztem. Lesüppedtem egy puha fotelbe és írtam egy SMS-t anyáéknak hogy kb.negyedóra múlva felszállok. Felpattantam a fotelből és kisétáltam az előtérből  a  kézipoggyászom együtt  átmentem az átvilágításon gond nélkül.

- A  Sydney-be tartó gép leszállt. Megkérjük kedves utasainkat hogy szíveskedjék az ajtónál várakozni, rögtön jön a stewardess és odavezeti önöket a géphez! - harsogta a bemondó.

Besorakoztam a többi utassal együtt az ajtóhoz ahol már várt ránk a légikisasszony. Kinyitotta az ajtót és egy hosszú folyosón keresztül végig vezetett minket. A repülő lépcsőjén fellépdelve megcsodáltam a kilátást. Gyönyörű idő volt . A nap beragyogta a kifutó pályát ezért lefotóztam. Újra a jobb oldalon kaptam ülőhelyet csak most egy kicsit távolabb a szárnytól. Most 11 órát utaztam úgyhogy úgy döntöttem lepihenek mert már igazán rám fért. Büszke voltam magamra mivel 9 órát végig aludtam a többi 2 meg már meg sem kottyant. Hamar elérkezett a leszállás ideje. A repülőből kiszállva kipihenten sétáltam be a reptérbe de most fél óra múlva jött a gép úgyhogy csak bementem a kávézóba és megebédeltem.Vagy korai vacsiztam. Nem tudom mindenesetre 3 óra volt. Az ebéd után vettem magamnak egy kávét és azt kortyolgattam amíg nem kellet újra felszállni a gépre. Most ,,csak" 8 órát utaztam  a fele úton olvastam és zenét hallgattam de mivel besötétedett aludtam.

-Figyelem-figyelem kedves utasaink! Megkérném önöket hogy csatolják be öveiket mert mindjárt leszállunk!-harsogta a bemondón keresztül a pilóta.

-Kicsit fura erre ébredni de mindegy!-gondoltam magamban és felülve becsatoltam az övem. A gép leszállása után a stewardess kinyitotta az ajtót ami sziszegve kinyílt. Lelépdeltem a repülő lépcsőjén és felhívtam anyuékat.

-Sziasztok! -köszöntem nekik tudva hogy már mindketten ott vannak a telefonnál.

-Szia! Na épségben megérkeztél?-kérdezte anya.

-Még nem most van kb. 45 percem az újabb indulásig és utána végre megérkezem Sydney-be.

-Na az jó! Már nem kell sokat várnod.-jelentette ki apa.

Amint ezt kimondta rám tört egy kicsit a honvágy és összeszorult a szívem.

-Hiányoztok! Nagyon.-mondtam halkan.

-Te is hiányzol nekünk! - vágta rá apa.

-De fel a fejjel keres egy cukrászdát az mindig felvidít  te is tudod! -mondta anya nevetve.

-Talán az lesz a legjobb. Majd dobok egy SMS-t mielőtt felszállok! Sziasztok! - búcsúztam el én is nevetve.

A cukrászda tényleg segített sokkal vidámabb lettem egy hatlapostól. Igazán jól jött. A repülőre felszállva boldogan vettem tudomásul hogy kevesebb mint 6 óra múlva megérkezem. Első dolgom az volt hogy kérjek egy mogyorót a stewardesstől. Innentől már csak olvastam (befejeztem a könyvet) és zenét hallgattam heavy metal-t mert amikor izgulok ez megnyugtat. Így hamar eltelt a 6 óra. Amikor leszálltam a gépről alig tudtam betelni a látvánnyal! Még nem jártam olyan nagy városba mint Sydney. Gyönyörű volt. Nagyon izgultam mivel másnap találkozom a fiúkkal de addig is az első dolgom az lesz hogy keressek egy  strandot.

 Folytatása következik...