Atya világ!

Te jó ég! Több mint egy fél éve nem írtam bejegyzést... Tényleg nagyon sajnálom, de ez a fél év nagyon húzós volt a számomra. Elnézést kérek, egy rövid, szerényke résszel szeretnélek tieket kiengesztelni! Remélem sikerül...

Xoxo: Dóri

A szobám a mai reggelen maga volt a fény a káoszban. Talán egy kicsit túlságosan is üresnek látszott. A fényképeim katonásan sorakoztak a falamon. Az életem egy-egy szakaszát ábrázolták... A legfelső sorban a babafotóim, a legalsóban a ballagásom. A gardróbom ajtaja tárva-nyitva állt, csak néhány itthoni ruhát hagytam benne. A padlón, hat bőrönd és kettő kézitáska hevert. A vak is láthatta, hogy nem jövök vissza egy darabig.

-Kicsim, kész vagy? -nyitott be apa,majd csendesen becsukta az ajtót.

-Nagyjából! -próbáltam a töménytelen mennyiségű könyvemet egy kisebb poggyászba begyömöszölni. Miután ez sikerült, az ágyam melletti tükörre vándorolt a tekintetem. Egyetlen egy fénykép virított rajta.  A közös képeinken főleg amikor apával vagyok, az átlagos barna hajammal beleolvadok a környezetembe, egyedül a kék  szemem tűnik fel. Apa ezzel ellentétben valósággal világít a ragyogó vörös hajával és a magasságával. Kiskoromban mindig is sokat sírtam amiatt, hogy nem az ő haját örököltem.

-Miért nem viszed el őket? -kérdezte halkan.

-A fényképeket? -pillantottam rá- Ide valóak. Talán csak egyet viszek el. -vettem el a tükrömről az apával készültet. Három hónapja készült a Bécsi állatkertben. A nyakamban ült a hároméves unokatesóm, hiányzó  fogakkal vigyorgott a kamerába. Apa mellettünk böngészte a térképet...fejjel lefelé. Valószínűleg a "rendkívüli" tájékozódó képességemet is tőle örököltem.

-Itt vagy? -vonta fel a szemöldökét.

-Aha -ráztam meg a fejem- nagyjából.

-Három hónap nem sok idő, hamar elmúlik! -próbált vigasztalni- és ott lesz veled az a..., az a...

-Apa, Luke ő lesz ott! Miért nem mondod ki a nevét? -kérdeztem furán.

-Jól van na! -dünnyögte.

-Tényleg, nem láttad véletlenül Philipet? Ez alatt a két hét alatt teljesen eltűnt.

-Dehogynem! Lent lakik a pincében. -mondta egyszerűen.

-Hool? -döbbentem meg teljesen. A krumplik és a paprikák mellet lakó Philip gondolata megmosolyogtatott.

-Siess, be kell még köszönnöd Emma néninek! -állt fel az ágyamról.

-Ne, apa. Muszáj? -nyafogtam. Emma néni volt a legzsémbesebb öregasszony a városban, és mellesleg a dédim anyai ágról.

-Muszáj, anyád miatt. -felelte a szemét forgatva.

-Édes istenem! -mentem ki fújtatva a nappaliba, ahol Cal-ék meccset néztek. (Mellesleg magyarul, de úgy láttam nem zavarja őket, így rájuk hagytam). Apa döngő léptekkel jött mögöttem majd egy "tárcsázd te,mert ha én tárcsázom baj lesz" pillantással a kezembe nyomta az ősrégi tárcsázós telefonunkat. Miután beütöttem a számot várnom kellett fél percet, mert a dédinek sok időbe telik míg kiér a telefonig.

-Halló? -szólt bele egy rekedtes hang.

-Szia dédi! Én vagyok az, Dóri! -mondtam mosolyogva.

-A ki? -na erre a megnyilvánulásra lehervadt az arcomról a vigyor.

-Az unokád! -köszörültem meg a torkom.

-Ashley, te vagy az? Vagy Audrey?

-Nem, nem! -csattantam fel- Dóri, a lányodnak a lányának a lánya... Nem hiszem el hogy a dédimnek folyton csak Frank nagybácsikámon és a családján jár az agya. Segítségkérően néztem apára, de ő csak nevetett.

-Ja, jól van. Mit akarsz? Ha pénz kell nem tudok adni! -tért rögtön a tárgyra.

-Micsoda? Én sose kértem tőled pénzt! -hitetlenkedtem- Mindegy dédi, hallom otthon vagy lemegyek egy picit, jó?

-Felőlem. -jött az egyhangú válasz, majd letette a készüléket.

Apaaaa! -nyöszörögtem- Muszáj elmennem?

-Muszáj. -próbált komolynak tűnni kevés sikerrel.

Sóhajtva néztem bele a tükörbe, majd beletörődtem hogy a mai összeállításomból már nem lesz jobb, így felkapva a kocsikulcsom elindultam. Apa nevetve járt ki nekem a kocsival, majd jó szórakozást kívánt és bement a lakásba. Mosolyogva néztem végig a kocsin, mert még mindig nehezen hittem el hogy ez a csoda az enyém. Beszállva rögtön bekapcsoltam a rádiót, amiből kora délután a Leon on szólt. Újult erővel vágtam neki a fél órás útnak de az út felénél szerencsétlenkedésemre belefutottam egy balesetbe, azon belül is egy rohadt hosszú sorba.

-Ilyen nincs! -borultam rá sóhajtva a kormányra, majd feltekertem maxra a hangerőt.

Keserves fél óra után elvontatták azt a kocsit ami eltorlaszolta az utat, így szépen lassan elindult a sor. Ez alatt a fél óra alatt csak én voltam a kocsiban és a gondolataim, de megfogadtam soha de soha nem megyek el többet Emma nénihez. Végre, megláttam az utcában a dédi házát, így óvatosan leparkoltam a járda mellé.

-Bííííípp! -csörgött a kaputelefon. Semmi válasz.

-Bíííípp! -nyomtam meg másodjára. Megint semmi.

-Nincs itthon, hála istennek! -daloltam boldogan majd nevetve indultam a kocsim felé.

-Jól van, jól van jövök már! -hallatszott a túloldalról. Nyögdécselve kullogtam vissza a házhoz. Egyébként takaros kis lakás volt. (Háznak sem igazán nevezném, inkább hasonlított egy vadászkastélyra, nagy mérete, és az erdő melletti elhelyezkedése miatt.) A kastély kőkerítéssel volt körülvéve, ami olyan magas, hogy nem lehet rajta átlátni. A falak barack színűre voltak lefestve, a rengeteg ablakon az összes földig érő sötétítő be volt húzva. A vörös színű csúcsos tetőket, régi vízköpőszerűségek díszítették. Egy szóval, maga volt a pokol szép kinézete ellenére, és Emma néni pedig a ház sátánja.

 Folytatása következik...

Sziasztok!

Borzasztóan sajnálom hogy ennyit késtem, és megint egy viszonylag rövid részt hoztam...A suli miatt sajnos lesznek ismét kimaradásaim (lehet egy hét, lehet egy hónap) de hozni fogom a részeket mert már hozzám nőttek. :)

Xx: Dóri

Amint beléptem a házba azzal a lendülettel vissza is akartam fordulni. Mit keres itt Viktor? Megint mit akar? A házban néma csönd volt mivel Viktor ahhoz is hülye hogy megtanuljon angolul. Elegem van hogy megcsalt, ráadásul nem hagyja hogy boldog legyek.

-Megint mit akarsz? -kérdeztem mérgesen. Nem hiányzott hogy reggel hétkor még a volt barátom fejét nézegessem. Tényleg, apáék miért engedték be?

-Csak felköszönteni jöttem téged! Tizenkilenc az nem semmi! -mondta mosolyogva. Utálom ha valakinek tenyérbemászó a stílusa, Viktoré pedig pontosan ilyen volt.

-Te meg hány éves vagy? Öt? -kérdeztem flegmán, mire apa felröhögött, és nem bírta abbahagyni, így kiment a nappaliból.

-Úgy látom a cinizmusodat még mindig megtartottad! -vigyorgott kínosan.

-Jól látod! -sétáltam be a konyhába és lepakoltam a boltból hozott cuccokat.

-Akkor...Boldog Szülinapot! -nyomott a kezembe egy vörös rózsából álló hatalmas csokrot. Döbbenten fogtam meg a virágot, a szemem sarkából pedig láttam hogy Luke-nak ökölbe szorul a keze.  Mivel nem jutott jobb ötlet az eszembe, odasétáltam a bejárathoz kinyitottam az ajtót és szó szerint kibasztam a rózsát az ajtón. Anya aki akkor toppant be az étkezőből (egy fakanállal a kezében??!) és Viktor tátott szájjal bámult rám. A fiúk nem bírták abbahagyni a röhögést.

-Van még valami? -kérdeztem kedvesen- Nincs? Akkor rendben! Szervusz Viktor! Nem látunk szívesen, most már vésd abba a kis buta agyadba bele!

Újból kitártam az ajtót, és nem túl diszkréten, (értsétek: rácsaptam) kitessékeltem a bejárati ajtón. A fiúk döbbenten néztek rám, majd ismét kitört belőlük a röhögés. Csendesen visszasétáltam a nappaliba.

-Sajnálom! -mentem oda szomorkásan Luke-hoz.

-Nem te tehetsz róla! -emelte fel az állam- Hé, én sem feledkeztem el a születésnapodról! -suttogta.

-Tényleg? -mosolyodtam el.

-Tiszta undik vagytok, tudjátok? -borzongott meg Michael.

-Te meg hülye! -mosolygott Luke.

♥

-Egyébként nem is szeretem a vörös rózsát! -mondtam miközben kisétáltunk a kutyákhoz.

-Tudom, a fehéret szereted! -pillantott rám, mire megajándékoztam egy "mennyire ismersz" nevetéssel.

-És mi az ajándékom? -kérdeztem kíváncsian.

-Majd megtudod! -felelte vigyorogva.

Két órával később...

 -Mond már végre el! -könyörögtem neki.

-Ezzel nem hatsz rám! -mosolyodott el azzal az imádott félmosolyával. Még most is nehezen tellek be vele. A mosolyával, a nevetésével, még most is nehezen hiszem el hogy az enyém. Csak az enyém. Ahogyan rám néz, a beszólásai és a viccei. Ilyet még sohasem éreztem más iránt...

-És a kiskutyaszemek sem hatásosak! -próbált meg mérgesen nézni.

-Nem szereted a kiskutyaszemeimet? -néztem rá "kétségbeesetten".

-Nem. Imádom őket! -csókolt meg gyengéden.

-Azért elmondhatnád! -folytattam nevetve- legalább azt hogy mikor kapom meg.

-Nem. -közölte egyszerűen.

Végül rájöttem hogy Luke nem az a fajta akire lehetne könyörgéssel hatni, (Apa körülbelül két perc után beadja a derekát) így abbahagytam a próbálkozást.

-Annyit elárulok hogy hol kapod meg. -szánt meg mosolyogva.

-És hol?

-Sydneyben...

Folytatása következik...

Sziasztok!

Ahogy a név is állítja igencsak szíven ütött valami... a másik kettő blogomba (www.ashtonirwin5secondsofsummer.blogspot.hu) és a (www.titokzatoselrablas.blogspot.hu) nem tudok belépni. Valószínűleg feltörték... Szerencsére mindegyik fejezetemet lementem Word dokumentumba is így tudok csinálni egy másik névre, és ugyanazokat a fejezeteket fel tudom másolni. Ez a dolog nagyon elszomorít. És csak sajnálni tudom azt aki ilyesmire cselekedet... Egyik nap még tudom hozni a fejezeteket, másik nap nincs blog. Nincs név. Csak email-cím. Nincs 5 Seconds of Summer. Nincs semmi. Így megpróbálom ugyanolyanra csinálni, hogy annyira ne változzon meg amit megszoktatok, és amint meglesz belinkelem a nevüket. Nagyon szomorú és dühítő dolog, hogy még nem is tudom ezeket se kiírni a blogjaimra.

Még egyszer köszönöm nekik aki ezt tették:

Dóri

Sziasztok!

Jaj, de sokat késtem! :/

Sajnálom hogy ilyen rövidke rész lett!

A tegnap nagyon gyorsan elrohant, hazahoztuk Vanit, a srácok apával kínlodták végig a focimeccset, és én pedig a gyönyörű kocsimat csodáltam, és levették végre a gipszem. Idilli pillanatok. A mai napot úgy nevezném hogy a nagy betűs Káosz. Today it's my birthday! Igen ma van a szülinapom, betöltöttem a tizenkilencet. Leginkább ebből kifolyólag alakultak ki a parázs viták.

-------♥-------

Reggel arra ébredtem hogy valaki kopog az ajtómon.

-Mhmm... -keltem fel álmosan.

-Ki az? -kérdeztem, aztán hozzá tettem hogy " Who is there?".

-Én vagyok! -lépett be félálomban Luke.

-Luke? -tettem fel a szemüvegem.

-Te szemüveges vagy? -kérdezte meghökkenve.

-Nem hordom! -feleltem legyintve.Ha reggel van szörnyen nehezen tudok beszélni angolul. Ugyan így van ez a fordítással is, így kellett egy kis idő hogy megértsem mit mond. Nagy nehezen megkérdeztem tőle hogy miért jött.

-Ash szokás szerint horkol! -forgatta a szemét, mire felnevettem.

-Akkor gyere be! -mondtam kedvesen. Luke konkrétan úgy zuhant bele az ágyba, ami nem volt egy túl jó ötlet mivel vízágyam volt, és majdnem leestem. Mondjuk ő ebből semmit nem vett észre, egyből elaludt. Egy darabig néztem ahogyan alszik, aztán csöndesen felvettem a köntösöm és kisétáltam  a szobámból. Egyedül én voltam ébren, pedig már fél hét volt. Csinálni akartam magamnak reggelit, de nem volt otthon tojás. Így nyöszörögve felsétáltam a fürdőszobába, megcsináltam a szokásos sminkemet, megfésültem a hajam és begöndörítettem. Az összes ruhám fent volt a szobámban, de nem akartam Luke-ot zavarni, így mint egy zombi végig jártam a házat táplálék helyett, ruhát keresve. Végül csodák csodájára megláttam a szárítón egy régebbi ruhámat. Talán 1890 elején viselt ilyet az üknagymamám.

 Morgolódva vettem fel a szoknyám, kezembe fogtam a pénztárcám és elindultam. Mamuszban. "Ez nem az én reggelem!" sóhajtással vissza mentem a házba, és felvettem a sarum. Beültem a kocsimba, és nagy nehezen de sikerült kitolatnom (jól van na,nem vagyok béna, csak nagy a kocsi). Innentől fogva zökkenőmentesen folytattam az utamat a sarki bolt felé. A boltba beérve megkerestem a tojást, és dobtam melléje egy banános (fő az egészség) csokit. Hazaérve kisebb fajta feszültség volt a levegőben. Az egész család ott volt...Viktor is.

Folytatása következik...

Sziasztok!

Ne aggódjatok, készül a következő fejezet, csak nagyon meleg van és valljuk be dög melegbe nem forog senkinek sem az agya! :) Már megvan a fele! Imádlak titeket!

Xoxo:

Dóri

Sziasztok!

Figyelem a blogom Június 1-től június 5-ig táborozás miatt szünetel!

De ne aggódjatok, utána hozom a következő részt! :)

Xx: Dóri

-Apaaa! -kiabáltam ki a konyhából- Vani azt kérdezi hogy hazatudom-e hozni Sebestyénnel! Mit mondjak neki?

-Nem kell kiabálni, itt vagyok! -nézett fel az újságból.

-Bocsi!

-Gyere ki, mutatok valamit!

-Apu, már rég nem érdekel a tűzoltó kocsi! -mosolyogtam kedvesen.

-Nem azt akarom! Na, gyere!

-Nem érek rá, csinálom a rántottát! Te is tudod anya ezt mindig odaégeti! -súgtam oda neki.

-Talán ezt az egy alkalmat elnézzük neki! -mondta türelmetlenül.

-Te tudod! -vontam meg a vállam. A fiúk még mindig aludtak, pedig már nyolc óra volt. Bár, az is lehet hogy én vagyok túl korán kelő. Szóltam anyának, hogy mégis inkább ő csinálja a tojást, csillogó szemmel vállalta el, így kimentünk.

-Mit is kell nézni? -kérdeztem, mert az udvaron nem láttam mást mint a tűzoltó kocsit. Ja de! A két kutyát is.

-Mindjárt! -szállt be a kocsiba.

-Apa, nem akarok elmenni kocsikázni, főleg nem a tűzoltóautóval. -jelentettem ki.

-Ajj, de buta vagy! Nem ezzel. -járt arrébb a járművel, és megláttam álmaim kocsiját. Elkezdtem sikítozni (gyermekded lelkek), és odarohantam apához, hogy meggondoltam magam.

-Mondhatsz igent! -mondta mosolyogva, és odaadta a kulcsot hogy nyissam ki. Álmaim autója nem volt más mint egy Mercedes Viano. Whooa.

-Hogy kell kinyitni a hátsóajtókat? -tűnödtem.

-Nézd csak! -pattant be az vezetői ülésre apa-Ezt kell megnyomni! -és megnyomott egy gombot, az ajtók pedig szép lassan, hátrafelé kinyíltak.

-Wow! -bólintottam majd, beültem a hátsó ülésre. Vagy inkább, kanapéra. A kocsi hátsórészében volt egy hatalmas lapos képernyős TV (!!) felszerelve a falra, az ablakokon függönyök(!!) voltak. És ez még nem elég, még CD és DVD lejátszó is volt.

-Apa, ez komolyan villany? -kérdeztem csodálkozva.

-Igen, ha sötét van akkor is lehet beszélgetni, de még olvasni is! -felelte. Kívülről a kocsi fekete volt, belülről viszont vajszínű.

-Én ezt nem hiszem el! Az enyém? -kérdeztem hitetlenkedve, bízva abban hogy ez nem egy rossz tréfa.

-Igen! -mondta apa.

-Víííí! -ugrottam a nyakába visítva. Miután üzentem Sebestyénnek, (hogy öt perce van, csipkedje magát, és hozza Vani gitárját és a saját dobját. Éljen a hierarchia! Hihi), azonnal felmentem a srácokhoz és öt perc sikertelen keltegetés után úgy döntöttem erősebb módszerekhez fordulok. Elővettem a basszusgitáromat a tokjából, és bedugtam az erősítőbe, felcsavartam a maximumra. Éljen a gonosz, és önző én! És belekezdtem az American Idiotba. A basszus dübörgött a mellkasomban, borzasztó hangos volt pedig csak egyedül játszottam. Természetesen egyből felkeltek.

-Mi a franc? -riadt fel egyszerre Luke és Ash.

-Ajj, ne már! -húzta a takarót a fejére Ashton. Luke is hasonlóan cselekedett. Halál nyugalommal leültem egy székre, és teljes hangerővel játszottam tovább.

-Így nem lehet aludni! -kelt fel mérgesen Ash.

-Ez lett volna a célom! -húztam fel értetlenkedve a szemöldököm.

-Miért nem finomabban keltettél fel? -motyogta Luke.

-Én próbáltam! -mondtam hitetlenkedve- De ti ezt mondtátok "Majd!, Ajj ne most!, Ne hülyéskedj fél kilenc!, Még öt percet!" -tártam szét a karom.

-Öltözzetek fel, addig lemegyek és felkeltem Michael -ékat! -mondtam boldogan. Cal-t és Michael-t egyszerű módon keltettem fel. Jó hangosan azt kiabáltam felkelni, és felhúztam a redőnyt. Ez is hatásos volt. Öt perc múlva mindannyian a kocsimban ( de jó ezt leírni) ültek és valamilyen horror filmet néztek. Sebestyén szokás szerint késett, így addig apával beszélgettem a konyhában. Anya éppen a srácoknak csinált popcornt. Várjunk csak!

-Héé, anya! Vigyél hozzá tálcát! -kiáltottam. Kiengedné meg hogy a vadonatúj kocsiját össze morzsázzák? Na ugye!

-Apa, akármilyen nagy is a kocsi nem férünk bele  heten, főleg három hangszerrel! -sóhajtottam- Nem tudnád elvinni a fiúkat valahova? -kérdeztem.

-Frissen foglalva! -mutatott fel öt  jegyet a Fradi-Újpest meccsre. Erre felnevettem.

-Mikor foglaltad? -kérdeztem.

-Mivel tegnap is már említetted hogy elmennél Vaniért, ezért lefoglaltam mára, és vonatjegyet is vettem. -jelentette ki büszkén.

-Köszönöm! -mondtam hálásan- Mennem kell! -pattantam fel, mivel csöngettek.

-Szia! -motyogta álmosan Sebi- Meghoztam! -emelte fel a dobját (nem tudom hogy milyen fajta, téglalap alakú és térdig érő).

-Bocsi a késésért, csak nem találtam Vaniék kulcsát! -ásította. Sebestyén egyébként Vani barátja, gusztustalanul szerelmesek és boldogak együtt. Apával kimentünk (én bemutattam Sebestényt) , ő pedig elújságolta a nagy hírt.

-Ez az! -emelte a két kezét a magasba Cal- Igen! A többiek csak bágyadtan néztek.

-Ne már, valami kis lelkesedést! -mondta boldogan Calum.

-Yeppi! -mondták halkan kórusban, a hüvelykujjukat felmutatva.

-------♥-------

Fél óra múlva, száguldottunk Pest felé. Sebestyén vezetett értelemszerűen (gipsz miatt én nem tudtam, de négy nap múlva leveszik végre!), pedig nagyon szeretett volna hátul ülni, tanakodtunk, hogy milyen számokat énekeljünk, mivel úgy döntöttünk utca zenélünk egy kicsit...

Folytatása következik...

Sziasztok!

Az Ashton Irwin-es blogom mellé (www.ashtonirwin5secondsofsummer.blogspot.hu), nyitottam egy titokzatos blogot is ☺(www.titokzatoselrablas.blogspot.hu), nézzetek be oda is! Jó olvasást!

Xx: Dóri

Sziasztok!

Bocsánat, megint egy kicsit késtem! :$

Nem is tudom hogy köszönjem meg , hajnali négy órakor(!) 67-en(!!!!) letöltöttétek a 12/1 -edik fejezetemet! Nagyon szépen köszönöm! Ezt  fejezetet is igyekeztem hosszúra csinálni, nem tudom hogy sikerült-e. Szerintem eléggé gyatra lett! :( Belekezdtem egy új blogba is: ashtonirwin5secondsofsummer.blogspot.hu

Xx:Dóri

 

-Mi van arra? -kérdezte Luke a tolongó gyerekseregre mutatva.

-Arra? Pingvinek. -néztem fel a térképemből.

-Mi van? -kérdezte döbbenten. Sejtettem hogy így fog rá reagálni.

-Pingvinek! -feleltem mosolyogva.

-Ezt eddig miért nem mondtad? -mondta Luke, majd futólépésben (inkább rohanva) elindult a Kisszikla felé.

-Három órakor lesz a pingvinséta! -néztem az órámra (fél három volt).

-Szerintetek tudja? -kérdezte Ash. ( Mondtam már? Ashton-nak miután begipszelték a lábát egy marha nagy "alig tudok vele menni" gipsszel, még aznap este felhívtak minket hogy mégsem olyan súlyos a törés, ezért egy könnyed "jobban tudok vele menni" gipszet kapott, így könnyebben tartja velünk a lépést. Igaz a Margitszigeten kétszer megkellet állunk, de eddig bírja.

-Á! Még én sem tudtam, csak rá van írva a térképre! -mondtam.

-Szerintetek el lesz még egy fél óráig? -kérdeztem.

-Biztosan! -vigyorgott Calum.

Én meg elindultam, de a lelkükre kötöttem, hogy ha mégsem foglalják le, akkor se engedjék el a pingvinektől három óráig, mert kieszeltem egy tervet. Csak ahhoz keresnem kell egy gondozót, lehetőleg egy fiatal lányt. Rohamosan telt az idő mire megláttam egyet.

-Szia! Ismered a 5 Seconds of Summer-t? -kérdeztem megvillantva egy száz wattos vigyort.

-Igen,halottam már róluk. -mondta barátságosan.

-Hát akkor nagy szerencséd van (meg nekem is)! -mondtam neki- Ott, látod? Az ott Luke Hemmings! Tudod, imádja a pingvineket!

-Úristen, ez tényleg Luke Hemmings! -próbált nyugton maradni- Persze hogy tudom!

-Na szóval, én vagyok a... a... -keresgéltem a szavakat mivel nem mertem el mondani hogy a menedzserük leszek- az idegenvezetőjük! -mosolyogtam. Erre megajándékozott egy "basszus mekkora mákod van" nézéssel. Szuper, tehát elhitte. Elmondtam neki az ötletemet, miszerint Luke is sétáltathatná a pingvineket, mert volt már rá példa ,hogy iskolások is csinálhatták.

-Egy baj van! -szomorodott el- Nem én vagyok a pingvinek gondozója, jelenleg a krokodiloké vagyok! Most én ajándékoztam meg egy "basszuskulcs" nézéssel.

-Bár még nem kezdték el, és talán szólhatok a kollégámnak! -mondta felvidulva.

-Nagyon örülne neki! -mosolyogtam, mire a lány elrohant. Izgatottan mentem vissza a srácokhoz, Luke még mindig a pingvinekben gyönyörködött.

-Hol voltál? -kérdezte Ash. A tervem ismertetése után, megjelent a lánnyal egy öregecske gondozó.

-Megbeszéltük, sétáltathatja, de szigorúan csak a gondozóval együtt, utána pedig amikor bemegy a gondozó etetni a séta után, bemehet vele! -jelentette ki. Aztán meglátta a srácokat és csinált velük egy képet.

-Nem tudom elmondani, mennyire köszönöm! -mondtam mosolyogva.

-Nem is kell! -felelte kedvesen.

-Akkor megyek megkeresem Luke-ot! -mondtam izgatottan. Nem kellet sokáig keresnem az első sorból nézte a pingvineket az akváriumban.

-Luke! -szóltam neki.

-Igen? -fordult felém mosolyogva.

-Pingvinséta lesz! -mosolyogtam rá.

-Úristen, komolyan? Az első sorban kell lennem! -tört utat magának a tömegben.

-Luke, várj! -fogtam meg a karját- Te fogod őket sétáltatni a gondozóval! Elintéztem.

Luke nem szólt semmit, csak felkapott, és megpörgetett (már ahogyan tudott fél kézzel :) ).

-Örülsz neki? -kérdeztem nevetve miközben átölelt.

-Nem is tudod mennyire! -mondta mosolyogva.

És mint egy normális párnál az lesz hogy elenged, és megcsókol, de mi nem vagyok egy normális pár. A pingvinsétához hatalmas tömeg gyűlt össze, erőteljesen meglökték Luke-ot  aki magával rántott engem is (mivel fogta a kezem) és elterültünk a szürke aszfalton.

-Ilyen is csak velünk fordulhat elő! -nevettem megállás nélkül, és háton fekve néztem az eget egy darabig, utána felkeltem nehogy összetapossanak. Luke nevetve segített fel. Gyönyörködve néztük ahogyan búvárok mennek be az akváriumba és terelik ki a pingvineket. Idilli pillanat, persze ezt is elrontották.

-A pingvinekhez nem nyúlni, csak ezzel a bottal terelni! Megérteni? -kérdezte az öregecske gondozó (meglehetősen gyatrán) angolul Luke-ot.

-Meg! -bólintott Luke.

-Rendben, fél óra séta ember közt, utána bemenni karám! -mondta tovább.

-Értettem -bólintott Luke- Mit mondott? -kérdezte hozzám fordulva.

-Szerintem azt, hogy fél óráig lehet a pingvineket sétáltatni az emberek között? Aztán be kell menni a pingvinházba? Nem tudom. -csóváltam a fejem.

-Akkor indulni! -nyomta a férfi a kezébe a botot és az állatokat kieresztette. Visszasétáltam a fiúkhoz, és elkezdtük fényképezni Luke-ot ahogyan vigyorogva sétáltatja "újdonsült kedvenceit". Egy meglehetősen hosszú volt, a többiek "mindjárt meghalok, unatkozok" fejjel néztek maguk elé és bementek a kertvendéglőbe.

-Hé, engem itt hagytok? -kérdeztem.

-Bocs Dóri, éhen döglünk! -fejezte ki magát "kulturált Michael".

 -------♥-------

Hazafelé tartva, a vonaton zötykölődve Luke egyfolytában a pingvinekről áradozott, szerintem az egész állatkertből nem kötötte le más mint azok a madarak.

-Szerintem az volt a legaranyosabb amelyiknek mintha lett volna egy nyakkendője! -mondta tovább. Cal nem bírta tovább elővette a laptopját(?) és netezett.

-Minek van nálad laptop? -kérdeztem furán.

-Mert nemsokára Skypol-nunk kell a Hey Violettel!

-A kivel? -kérdeztem megint.

-Ők nyerték meg a Hi or Hey records-ot!

-Aha!

-Na, be is jelentkeztek! -fordította felénk a képernyőt Cal, ahol megjelent négy fej. Három lány és egy fiú. Bemutatkoztak, az egyik lány (festett) vörös hajú, szemüveges Nia, egy kínai kinézetű lány Rena (azt hiszem tesók). Az egyetlen fiút Casey-nek hívták és volt még egy szőke csaj is.

-Ő meg ki? -kérdezte bunkón (suttogva a hogy is hívják?) Rena.

-Mivel közel vagy a mikrofonhoz minden egyes szó remekül hallatszik! És az "Ő" alatt rám értesz, szívesen bemutatkozóm. Dóri Székely. -mosolyogtam erőltetten.

-Szia! -integetett kedvesen ha jól tudom Miranda.

-Szia! -mosolyogtam a kis ablakba, de így is csak a fél fejem látszott mert öten, nem fértünk el.

-Honnan származol? -kérdezte a vörös hajú.

-Magyarországról. Nem tudták hol van, nem is vártam volna, Amerikaiak. És ezután, mindenki elnémult senki nem mert beszélni, úgy döntöttem oldom egy kicsit a helyzetet elkezdtem kérdezni őket milyenek próbák, mikor lesznek közös próbák stb. A lányokkal egészen jól ellehetett beszélgetni de a fiú és Rena (örökre megjegyeztem magamnak a nevét) nem szólt egy szót sem. Miután letették mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel.

-Én nem értettem semmit! -mondta rázkódó vállal Ashton.

-Miért? -kérdezte Luke mosolyogva.

-Az akcentus miatt! mondta fuldokolva. Inkább ráhagytuk. Ő Ashton, szokott ilyeneket csinálni :) .

Folytatása következik...

Sziasztok!

Sajnálom hogy ennyit késtem! :(

A hetekben majd számíthattok rá hogy nem másnapra írom a blogom következő fejezetét, hanem mondjuk hetente jelenik meg egy! Sajnos nincs olyan sok időm rá, de ígérem nem fogom abba hagyni!

Nos, hát elértem a 12/1. fejezethez is (bocsánat hogy szét bontottam de elég hosszú lett így is), aminek nagyon örülök, de annak még jobban, hogy 31-en (!!) letöltöttétek a kilencedik fejezetemet! Nagyon köszönöm! És bocsánatot szeretnék kérni, hogy a tizedik és a tizenegyedik fejezet ilyen gyatra és rövid lett, ezért egy hosszú és eseménydús részt készítettem. Remélem tetszeni fog! Ha szeretnétek hogy valamit változtassak kérlek írjátok meg kommentbe! :)

Ps: Csúnya szavak (pontosabban három, de az is csak "lájtos" de azért szólok)lehet benne, csak saját felelősségre!

xx Dóri

Tegnap szegény anyát nagyon megijesztettük, így mire hazaértünk, kis híján az egész család jelen volt, unokatestvérektől, a nagybácsikig.

 - Sziasztok! -köszöntem kínosan, bár engem észre se vettek, inkább az foglalkoztatta őket, hogy hírességek vannak a házban. Anyán kívül senkit nem érdekelt hogy vagyunk. Tipikus, "kedves rokonaink" közül Frank nagybácsikám családja is képviseltette magát (anya rokonai, de mivel külföldön élnek, Ausztriában, megváltoztatták a nevüket), na és persze vele voltak a velem egyidős lányai, Ashley és Audrey. Egyébként tök egy formák és még mindig tökre nem tudom megkülönböztetni őket. Mikor megláttak minket egyből odarohantak az ajtóhoz, mondjuk engem kis híján fellöktek és visítva mondták "Úúúristen!! Ti vagytok a 5 Seconds of Summer?" mondjuk magyarul szerintem nem nagyon értették a srácok, mivel csak néztek rájuk, erre vihogva megismételték németül. No comment.

-Dóri! -nyávogták - Lefordítanád? -kérdezték.

-Nem! -feleltem.

-Mi? Miért? -kérdezték döbbenten, és a többiek is csodálkozva néztek rám.

-Azért nem, mivel nem azért jöttünk ide, hogy az egész családnak bemutassam őket, mert szerintem felesleges. Meg különben is, most volt balesetünk ha nem zavar senkit - tártam szét a kezem hitetlenkedve - Majdnem otthagytuk a fogunkat! De titeket csak az foglalkoztat hogy csináljatok egy hírességgel egy képet? -mondtam fejcsóválva.

-Dóri! -köszörülte meg a torkát anya.

-Mégis hogy képzeled? -kérdezte tőlem Frank bácsikám ( sose ő volt a kedvencem) mérgesen.

-Mégis mit? -kérdeztem vissza.

Szegény srácoknak apa fordított végig.

-Hát hogy így beszélsz a lányaimmal? -sziszegte mérgesen.

-Frank jobb lenne ha mennétek! -emelte fel a hangját anya is.

-De hát! -mutatott rám, de anya belé fojtotta a szót.

-Most! -mondta anya (azt hiszem neki sem ő volt a kedvenc testvére).

-Úgy is csak öt percre jöttünk! -próbálta összekapargatni a becsületét. Szerintem nem sikerült.

-------♥-------

A tegnapi bonyodalmakat kipihenve, viszonylag jókedvvel  indultam a fürdőszobába zuhanyozni.

-Sziasztok! -mondtam mosolyogva. A fürdőszoba előtt sorakozott Calum, Luke és Ash. Apa is ott volt, egy székkel a kezében.

-Apa, minek a fürdéshez szék? -kérdeztem furán.

- Ashton-nak! -mondta mosolyogva.

-Király. -bólogattam meggyőzően.

-Szerintem annyira nem! -nevetett Ashton.

-Nekem se olyan "hű de jó" ! -emeltem fel mosolyogva a gipszem.

-Na és én mit mondjak? -adott egy "de jó hogy újra látlak" csókot Luke.

-Semmit! -csókoltam vissza, mire felnevetett.

-Khm! -köszörülte meg a torkát apa. Aha, szóval megint kezdi.

-Most mi van? Csak szólni akartam hogy kijött Michael! -mondta.

-Ja persze! -csóváltam meg mosolyogva a fejem.

Végül is viszonylag hamar sorra kerültem (Ash és Luke előre engedett), így gyorsan letusoltam és fogat mostam. A szobámba beérve sietve felöltöztem (végül sok gondolkodás után a kabátot nem vettem fel, egyrészt mivel rohadt meleg volt, másrészt a gipszemre igen nehezen rángattam volna fel, de azért biztos ami biztos, elhatároztam magammal viszem):

 A hajamat begöndörítettem és voilá! Kész is voltam. A folyosóra kilépve belebotlottam Luke-ba.

-Hűha! Na ki a gyönyörű? -ölelte át (fél kézzel) a derekamat.

-Nem tudom, ki? - vontam fel mosolyogva a szemöldököm.

-Azt hiszem én. -nézett végig magán visszafojtott mosollyal.

Fekete Nirvaná-s pólót viselt fekete skinny jeans- szel, hozzá fekete Convers-szel.

-Igazából, te vagy a gyönyörű! -duruzsolta a fülembe.

-Köszönöm! -suttogtam, mire adott egy hosszú csókot.

-------♥-------

-Minden megvan? -kérdezte tőlem anya.

-Igen, azt hiszem! -bólintottam.

-Tessék, ezt is vidd! -nyomott a kezembe egy kosarat.

-Anya, ez csak egy városnézés lesz! Minek vigyünk magunkkal piknikkosarat? -néztem furán a kezében tartott kosárra.

-De ezt direkt nektek készítettem elő! -szontyolodott el - Még édességet is raktam bele! -nézett rám szomorúan. Végül beleegyeztem és végre elindulhattunk. Az állomás közel volt talán tíz percnyire sem, de mivel Ash-nek eltört a lába így apa levitt minket kocsival.

-Aztán nagyon vigyázzatok ám! -nyomott egy puszit a homlokomra - Mutasd meg nekik az egészet, hadd ámuljanak milyen szép helyre csöppentek! -mosolygott rám apa.

-Meglesz! -mosolyodtam el én is.

-Érezzétek jól magatokat, aztán vigyázni! -mondta angolul.

A vonatra felszállni nehezebb volt mint gondoltuk.

-Ez nem fog menni! -csóváltam a fejem a vonatra nézve. Először is a vonat lépcsői nagyon meredekek és magasak voltak. Nekünk is Luke-kal, nagyon nehéz volt felszállni (gipsz) de Ash-t nem bírtuk felrángatni a vonatra. Végül a szerencsétlenkedésünket látva a kalauz is odajött segíteni.

-Segíthetek? -kérdezte.

-Az jó lenne! -mosolyogtam rá. Mondjuk annyiban segített hogy szólt a vonatvezetőnek hogy várjanak meg minket, és adta az instrukciókat.

-Jó, rendben akkor ti ott ketten! -mutatott rám és Luke-ra - Ja el van törve a kezetek? Mindegy így is jó lesz, fogjátok meg a fiatal ember kezét és segítsétek fel! Ti ott ketten emeljétek a lábát! -mutatott Cal-ra és Michael-re - Mi történt ezzel a társasággal? Itt mindenki elesett? Biztos bungee jumping-goltak! Jellemező! Ezek a fiatalok! -motyogta. Ezt inkább nem fordítottam le a srácoknak. Felszálltunk (végre) a vonatra, bementünk és végre leülhettünk az ülésekre.

A vonaton zötykölődve még mindig azon gondolkoztam hogy mikor mondjam el a balesetet a nagyfőnöknek. Most őszintén, mekkora az esélye hogy pont Magyarországon, pont nálam, pont az első nap, pont lesz egy balesetünk? No comment.

-Min gondolkodsz? -adott egy puszit Luke.

-Azon hogy mikor mondjam el a balesetet? -hajtottam a fejem a vállára.

-Hát ez nehéz kérdés. -komorodott el.

-Tudom! -sóhajtottam. -De azt hiszem akkor, amikor visszaindulunk Sydney-be. Jobb később, mint soha! -nevettem fel kínosan.

-Szerintem is, nem szeretném ha elrontaná a "nyaralásunkat" -nevetett fel.

-Igen, az szörnyű lenne! -csókoltam meg lágyan.

-Fújj de undorítóak vagytok! -vihogott Michael.

-Mi vagyunk undorítóak? -kérdeztem hitetlenkedve. -És te?

-Miért? -kérdezte Luke.

-Michael szépen bemutatkozott! -nevettem fel.

-Nekünk is volt már hozzá szerencsénk! -nevetett Ashton. Aztán hirtelen megszólalt teljes hangerővel az I like to move it move it. A fiúk mind kérdőn néztek rám.

-Nem az enyém! -tiltakoztam- Nekem AC/DC!

-Akkor ez mi? -mutatott nevetve a telefonomra Ash.

-Mi a fene? -vettem fel a telefont.

-Szobapincér! -szólt bele a barátnőm Vani.

-Te kis szemét! -nevettem fel- az még rendben van hogy átállítod a csengőhangom, de amikor New York-ban nyaralsz, talán eszedbe juthatna: "Hé, fel kellene hívni Dórit"! -mosolyogtam.

-Jól van, na! Nem én lettem menedzser! -mondta.

-Nem, te tényleg nem lettél az! -feleltem nevetve- Mikor jössz haza?

-Holnap. Reggel hatkor érkezik meg Pestre a gépem! Utána elmeséltem még hogy milyen egy világhírű banda menedzserének lenni, erre leegoistázott (na mindegy), ő is elmesélte milyen a nyaralása aztán hirtelen megkérdeztem.

-Csatlakozol a túránkhoz?

-Milyen túra?

-Lovas túrára megyünk, bár szerintem, szegény Ash lovas kocsikázni fog. -húztam el a számat.

-Ki nem hagynám! -nevetett - Miért mi történt?

-Balesetünk volt. -feleltem szomorúan.

-Na ne (...cenzúra) ki velem! -kiáltott fel- Jézusom! Mi történt?

Mindent elmeséltem neki, riadtan hallgatta amikor, bejött egy lány egy büfés kocsival.

-Bocsi, egy kicsit tartsad! -mondtam majd odébb tettem a telefont. Közben elnézést kértem mindenkitől, hogy fél óráig  beszéltem, végül nem választottunk (egyrészt, valami fura állagú kaja volt csak, másrészt a fiúk, amíg telefonáltam, megették az egész piknik kosarat mármint a piknikkosárból a kaját) és a lány kiment.

-Kihangosítlak! -szóltam bele újra. Beszerettem volna mutatni a többieknek, ha csak telefonon is.

-Láttátok hogy a csajnak mekkora... - kezdte volna Michael de nagyon mérgesen néztem rá, ezért máshogy fejezte be - Öhm... feje volt? -kérdezte. Erre Cal röhögve megveregette a vállát.

-Melyik volt az a hímsoviniszta állat? -kérdezte Vani (angolul).

-Hopp! -nevetett fel Michael.

-Megint bemutatkoztál! -vigyorogtam.

-Szerintem félre hallottad! -próbáltam menteni a menthetőt. Vani egy kicsit érzékeny ezen a téren, mindig kampányol, védi a földet is, egyfolytában egyenjogúságot akar, szóval egy ilyen mondatott sem hagy annyiban. Mielőtt nem túl szépet mondott volna inkább arra hivatkoztam, hogy nincs térerőm, le kell tennem :) .

Az út többi része eltelt nevetéssel, ciki sztorikkal, alvással (Cal bealudt) , így egész hamar felértünk Pestre. Az állomásról rögtön metróra szálltunk (már nagyon régen voltam Budapesten, ami azért rossz, mert én fogom bemutatni a várost, ezért vettem egy térképet az aluljáróban).

-Hol szállunk le? -kérdezte Cal.

-Öhmm... -haraptam be a számat, mivel fogalmam sem volt hol vagyunk, No comment. -Azt hiszem a következő megálló! -vigyorogtam kínosan.

-Minek neked térkép? - tudakolta Michael.

-Csak biztonság kedvéért! -feleltem "biztos vagyok a dolgomban, ne félj" vigyorral. Aha, egyébként rohadtul nem voltam az.

-Rendben akkor ha a következőnél leszállunk, akkor azt hiszem a Parlament közelében fogunk kiérni! -gondolkoztam hangosan.

-Azt hiszed? -kérdezte Cal.

-Nem. Tudom -bólintottam magabiztosan. Igazából csak tippeltem. A metróról leszállva, a lépcsőn felsétálva (bedobtam egy ötszázast egy hajléktalannak a poharába) megláttam a parlamentet.

-Ezt nem hiszem el! Sikerült! -vigyorogtam.

-Mi sikerült? -kérdezte mosolyogva Luke.

Ööö...Találnom egy ajándékboltot! -mutattam egy souvenires-es bódéra.

-Aha! -ajándékozott meg mosolyogva Luke egy "tudom, hogy nem tudod, hogy hol vagyunk" nézéssel.

-De most komolyan! Tényleg nem tudod hol vagyunk? -kérdezte tőlem halkan, hogy csak én halljam.

-Most vagyunk az országháznál, innen azért már könnyebben megy a tájékozódás! -húztam el a számat- A többit meg majd megkeresem a térképen! -mutattam mosolyogva a térképre.

Miután kijöttünk a parlamentből Michael egyszerűen "leratyizta", úgydöntöttem megmutatom nekik a Margitszigetet. A térképen elsőre megtaláltam, így már csak az útvonalat kellet megterveznem. Miután nagyjából tudtam merre kell menni,elindultunk. Csak egy kis ideig nem figyeltem az utat, tényleg csak kicsi ideig (miközben a térképet böngésztem), rögtön belém ütközött valaki.

-Maga nem Székely Dóra? -kérdezte csodálkozva egy 35 év körüli férfi, khm... meglehetősen vékony hangon (angolul), és ehhez hozzátartozik hogy táskát viselt.

-De! -feleltem.

-Ó de jó! Akkor hála istennek, nem kell a telefonszámát keresgetnem! Na szóval arról lenne szó, hogy szeretnék ha a magazinunkhoz beállna modellnek a párjával, az e havi számunkhoz! -mutatott fel egy Voyage (!!!) magazint.

-Nekem nincs... -kezdtem volna, de a szavamba vágott.

-A-a-a! Ne szólj semmit! Tudunk ám a titkodról! -kuncogott majd Luke-ra kacsintott. Csodálkozva néztem hátra a fiúkra.

-Azt is tudjuk hogy modellkedtél is egy magyar magazinnak! -mondta vigyorogva.

-Mi van? -kérdeztem. Honnan tudják a külföldi Voyage szerkesztői hogy én modellkedtem egy esküvői magazinnak? No comment.

-Jaj! Hiszen tudod hatalmas hír lesz belőletek! Főleg amikor a bomba robban! -vette halkabbra a hangját.

-Ezt hogy érti? -kérdeztem a legrosszabbtól rettegve.

-Hát amikor bejelentitek hogy a menedzserük leszel! -mosolyodott el -De gyermekem, el kell döntenetek hogy elfogadjátok vagy nem! Vagy így tudhák meg, vagy úgy! -vonta meg a vállát.Miután ezt kijelentette elkértem a névjegykártyáját (lehet hogy nem is az akinek kiadja magát) de megmutatta a papírjait is amik igazolták hogy igazat beszél. Mi a franc? Emberek állítanak meg az utcán, és megkérdezik hogy nem szeretnénk-e a voyage magazinnál modellkedni ? Most ez komoly? Annyit tudok, mióta a 5SOS menedzsere lettem a világ fenekestül felfordult velem.

-Egy pillanat! -szóltam- Majd halkabbra véve a hangom megkérdeztem Luke-ot, hogy elfogadjuk-e.

-Igen! -bólintott- Jobb ha így tudják meg!

-Elfogadjuk, azzal az egy feltétellel -döntöttem el azonnal- hogy írhatnak bármit és talán nyilatkozunk is,de...

-Tudtam hogy lesz valami de -sóhajtotta.

-Szóval de -kezdtem- csak is úgy engedélyezzük a cikket a képeinkkel együtt, hogy mi leellenőrizzük, mivel nem szeretnénk botrányt.

-Hát legyen! -sóhajtotta a férfi.

-Jézusom, lassan híresebbek lesztek mint én! -nevetett Ashton miután az emberke, telefonálva távozott.

-Az ilyen hírnév nem mindig jó! -húztam el a számat.

-Szerintem sem! -nyomott egy puszit a homlokomra Luke.

-Hova is akartunk menni? -kérdeztem sóhajtva.

-Valami "Maggie land"! -mondta akcentussal Michael.

-Az a Margit sziget lesz! -mondtam nevetve, mire Michael egy "honnan tudhattam volna" vállrándítással válaszolt.

-Nincs is olyan messze! -hunyorogtam a távolba meredve- Körülbelül 10-15 perc, talán még annyi se! -töprengtem.

-------♥-------

-Ejjha! -néztek körbe csodálkozva a fiúk. Éppen a japán kertben jártunk, és bár én már jártam itt, most is (mint mindig) lenyűgözött. Ámulva néztük, hogyan folyik le a csodaszép patak bele a hatalmas sekély tóba. Az úton tovább sétálva a srácok csodálkozva nézték hogy milyen gyönyörűen magasodnak a sétány fölé a fák. (Hm, ezt egész szépen írtam le).

-Képzeljétek el mindezt ősszel! Gyönyörű színek a fákon, emlékszem tavaly itt voltunk Vanival és lefestettem! -mosolyodtam el a régi emléktől.

-Tudsz festeni? -kérdezte csodálkozva Ash.

-Igen, és rajzolni is! -mondtam.

-Ezt eddig miért nem mondtad? -kérdezte Luke.

-Mert nem kérdeztétek! -mosolyodtam el -Ha szeretnétek a hétvégén lefestelek titeket!

-Hát legyen! -egyezett bele nevetve Michael.

-Benézzünk az állatkertbe? -kérdeztem sétálás közben.

-Itt állatkert is van? -kérdezte Calum.

-Igen, de csak kicsi, a fővárosiba majd ezután megyünk -mondtam az órámra nézve - Bár, ha oda akarunk érni a cirkuszba akkor lehet nem kellene beugranunk, úgyis utána megyünk a nagy állatkertbe!

-Megyünk cirkuszba? -kérdezte vigyorogva Luke.

-Nem is akármelyikbe -vigyorogtam- a Fővárosi Nagycirkuszba! Mindannyian kérdőn néztek rám, erre elkezdtem magyarázkodni, hogy ez az ország legnagyobbja, lesznek tigrisek, elefántok, lovak stb,stb.

-Aha -bólogatott Ash- Nem értem!

-Nem is kell értened, látnod kell! -nevettem fel.

-Na lássuk csak hol van! -vettem elő a térképemet a táskámból.

-Nincs olyan messze. -mondtam pár percnyi töprengés után -De szerintem azért mégis szálljunk villamosra!

-Szálljunk! -mondta Ash egy vállrándítással. A megállóban várakoztunk, amikor elsétált előttünk egy csapat viháncoló lány, mire az egyik visszanézett.

-Ó-ó! -sütöttem le a szemem.

-Jézusom! Ez itt a 5 Seconds of Summer! A 5 Seconds of Summer magyarországon van! -síkotta az egyik lány.

A srácok "rajongóztak" egy sort, de egyre többen figyeltek engem, és kérdezgették tőlük  hogy ki vagyok. Erre egy lány odajött hozzám, és elkezdte nekem mondani "Nagyon ismerős vagy nekem! Mintha, mintha láttalak volna már valahol!"

-Szerintem összetévesztesz valakivel! -vigyorogtam kínosan.

-Nem, mintha valamilyen angol magazinban! -gondolkozott tovább.

-Én egy angol magazinban? Ne nevettess! -nevettem fel erőltetten- Nem is szerpeltem magazinban! Pff, még hogy én! -fagyott rá a vigyor az arcomra.

-Végül is lehet, hogy összetévesztelek valakivel! -tárta szét a karját.

-Biztosan! -integettem, mert elsétált tőlem. Időközben megérkezett a villamos.

-Fel kellene szállni! -sóhajtottam.

A fiúk szó nélkül követtek, közben Luke bátorítóan rámmosolygott és azt tátogta "Már nem sokat kell kibírni, hogy nyilvánosan megjelenjen".

-Tudom! -ültem le mellé az ülésre -Már nem sok van vissza! -mosolyogtam rá. Két megálló után leszálltunk, és már csak keveset kellet gyalogolnunk, amikor megpillantottuk az épületet.

-Ööö... Ez ilyen gyerekcirkusz lesz? -kérdezte a örömükben visító gyerekekre mutatva Ash. Erre csak csóváltam a fejem és mondtam neki hogy még nem tud semmit.

A pénztárhoz odalépdelve elkértem a jegyünket (az első sorba foglaltam jegyet a porondhoz) s megköszünve visszasétáltam a srácokhoz.

- Itt vannak a jegyek!- nyomtam a kezükbe -Siessünk, nem sokára kezdődik! -mondtam izgatottan.

-Hát ti mit csináltok? -kérdeztem döbbenten, amikor elkezdtél elővenni a pénztárcájukat.

-Nem hagyjuk hogy te álljad! -mosolyodott el Luke.

-Meg ne próbáljátok! -emeltem fel fenyegetően az ujjam- Itt én szállásollak el titeket, ergo hogy én is fizetek! -mondtam.

-Jó, de akkor is, te lány vagy! -szólt Calum.

-És akkor mi van? -mosolyodtam el- Én fizetek és kész, téma lezárva! Pont. -mondtam mosolyogva.

-Jól van! -ölelt át Luke, majd nyomott a homlokomra egy puszit. Megálltunk a büfénél, felszerelkeztünk (vettünk popit, M&M -szet és kólát), átcuccoltunk a terembe.

-Húúú kezdődik! -mondtam izgatottan, amikor elhalványultak a fények.

-Szerintem ez téged izgat a legjobban! -nevetett fel Ashton.

-Majd kérdezd meg ugyanezt két óra múlva! -vigyorogtam rá.

A porond megvilágosodott és előjött a porondmester is. Egy gyors bemutatkozás után, elmondta hogy mik várhatók, megjelentek az akrobaták. Nem voltak rosszak, de az utánuk következő műsort sokkal jobban vártam, merthogy a tigrisek jöttek. A porond köré leeresztették a ketrecet.

-Azt a kurva! -bámulta a porondot Michael- Ilyen cirkuszban még nem voltam!

Amint ezt kimondta ketten rászóltak hogy "Ssss!" szóval mindenki feszülten várta hogy jelenjenek meg az állatok. Ismét elsötétedett a terem, de pár pillanat után megvilágították az idomárt, majd utána beengedték a hat tigrist. Szerintem izgalmas volt, bár egy kicsit sajnáltam az állatokat amiért ostorozzák őket. Keserű ízzel a számban néztem tovább az előadást, és az már csak hab volt a tortán amikor a tigrisek után az elefánt következet. Először egy labdára állt fel, és addig amíg behozták azt a széket (vagy nem tudom hogy hívják, mini porond vagy fogalmam sincs) ami forgott, és nagyon kicsi volt, addig az idomár az elefántot kergette(??) az ostorral hogy fusson. Szerintem az elefánt (Sandra) élvezte, de akkor is. Aztán felállt a székre ami elkezdett vele forogni, egy idő után pedig a két első lábára állt, és még mindig(!) forgott vele a szék. Nagyon jó volt a cirkusz meg minden, szép látványos, de az állatos showkat gombóccal a torkomban néztem. Az előadás után még mindig egy kicsit szomorkodva, (tudom érzelmi toprongy vagyok) megkérdeztem Ash-t hogy milyen volt.

-Elment! -nevetett fel- Igazából, elég jó volt!

Miután biztosítottak róla hogy élvezték, és miután csekkoltam a térképet hogy hol van az állatkert, elindultunk.

-Na, ha minden igaz ebben az utcában lesz! -mutattam magam elé.

Körülbelül öt perc gyaloglás után, megálltunk a bejárat előtt, már elég régen jártam az állatkertben (konkrétan öt évesen) ezért izgatottan mentem oda a pénztárhoz (gyermekded lélek). A jegyek kifizetése után, megálltunk a bejárat előtt.

-Na egy fénykép? -kérdeztem őket mosolyogva. Ash, rögtön oda adta a telefonját, de megráztam a fejem.

-Nem kell, akkor miért is hoztam volna el ezt?! -mutattam fel a (karácsonyra kapott) hiper szuper, mindent tudó, napellenzős, profi fényképezőgépem, aminek az ára is hiper szuperül drága volt (egy csomót ideig gyűjtöttem rá).

-Na, most meg kiderül hogy fotóstúdiója is van! -ciccegett Calum.

-Haha, de vicces ! -mondtam cinikusan- Habár az iskola mellett egy fényképész tanfolyamot is elvégeztem! -mondtam mosolyogva.

-Mit tudsz még? -kérdezte a homlokomra puszit nyomva Luke.

-Tudok még táncolni is! -mondtam vigyorogva- Jah, meg szavalni is, meg részt vettem díjugratáson! Bár az igaz hogy versenyen nem hanem csak gyakoroltam, és annak sem lett túl jó vége! -mondtam elhúzva a számat, mire Luke nevetve megölelt és beállt a fiúkhoz a bejárathoz. Szerintem egész jó képek készültek, de hogy én is rajta legyek legalább az egyiken, megállítottam egy nénit és megkértem hogy fényképezzen le minket. Rossz ötlet volt, nem tudta kezelni és mérgében a földhöz akarta vágni(??? Mi van?) de odarohantam hozzá és inkább megkértem egy tizenhárom évest. Na, ő legalább letudott minket fényképezni. No comment.

Folytatása következik...